Skip to main content

Adatvédelmi nyilatkozat, általános szerződési feltételek, házirend (Neurofeedback és Fejlesztő Ház, Biztos Pont Oktatási Bt.)

Neurofeedback és Fejlesztő Ház

Adatvédelmi nyilatkozat

Az Adatvédelmi Nyilatkozat kialakítása során figyelembe vettük a vonatkozó hatályos jogszabályokat, illetve a fontosabb nemzetközi ajánlásokat. Ezekre tekintettel a weboldal adatvédelmi és adatkezelési szabályzata megfelel az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény; az egyének védelméről a személyes adatok gépi feldolgozása során, Strasbourgban, 1981. január 28. napján kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló 1998. évi VI. törvény; az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény; az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény előírásainak, valamint az “Online Privacy Alliance” ajánlásainak.

Adatkezelő:

Cégnév: Halász Zsanett ev.

Székhely: Békéscsaba, Kazinczy utca 4.

E-mail cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Az adatkezelés jogalapja

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény alapján személyes adat akkor kezelhető, ha

  1. a) ahhoz az érintett hozzájárul
  2. b) azt törvény vagy – törvény felhatalmazása alapján, abban meghatározott körben – helyi önkormányzat rendelete elrendeli. Törvény közérdekből – az adatok körének kifejezett megjelölésével – elrendelheti a személyes adat nyilvánosságra hozatalát.

A weboldalon történő böngészéssel rendszerünk statisztikai célból rögzítheti a böngésző IP címét, és a látogatás főbb jellemzőit. Ezen adatokat nem kapcsoljuk össze semmilyen egyéb személyes adattal, és nem kapcsoljuk össze a látogató személyével.

Cookie-k (sütik) használatáról

A cookie-k olyan egyedi látogatóazonosítók, melyek a szolgáltatást igénybe vevő számítógépének merevlemezén tárolásra kerülnek. Ez a technológia segít abban, hogy az üzemeltető jobban megfigyelje a felhasználók viselkedését, megmutatják, hogy a weboldal melyik részét látogatták, továbbá hozzájárulnak a reklámok és keresések hatékonyságának növeléséhez és méréséhez. A weboldal e technológia segítségével összesített statisztikai adatokat gyűjthet a portál látogatottságáról. A honlap üzemeltetője egyes esetekben megosztja ezeket az adatokat partnereivel.

Ezek a cookie-k nem alkalmasak arra, hogy a látogatót azonosíthassák, csak a látogató gépének felismerésére alkalmasak. A cookie-k nem alkalmasak programok futtatására vagy vírusok terjesztésére, és céljuk gyorsabbá, kényelmesebbé és egységesebbé tenni a böngészést, valamint a felhasználói élményt.

A látogató böngészője beállításaiban meghatározhatja azt is, hogy elfogadja, vagy visszautasítja-e a cookie-kat. A webböngészők többsége alapértelmezés szerint fogadja a cookie-kat, de beállíthatja böngészőjét a cookie-k visszautasítására is.

Ha úgy dönt, hogy visszautasítja a cookie-kat, az üzemeltető nem tudja biztosítani, hogy teljes mértékben ki fogja tudni használni az interaktív szolgáltatásokat a weboldalon.

Adatkezelés célja

Az Adatkezelés célja a szerződés teljesítése, és későbbi bizonyítása, továbbá annak a számviteli szabályok szerinti nyilvántartása.

A hírlevélre, esetleges nyereményjátékra feliratkozáskor megadott adatokat kizárólag abból a célból kezeljük, hogy szolgáltatásunkról, termékeinkről tájékoztatást adjunk.

A személyes adatok célja és a kezelésével kapcsolatos adatvédelmi alapelvek

Az Adatkezelő az egyes vásárlások során megadott személyes adatokat kizárólag az adott szerződéssel kapcsolatban, célhoz kötötten kezeli.

Az adatkezelés során a szerződés teljesítése érdekében a szállításhoz szükséges adatok a Szállító részére átadásra kerülnek.

Az Adatkezelőt terhelő számviteli kötelezettség teljesítése érdekében és kizárólag abból a célból, a vásárlói adatok a könyvelést végző személy részére átadásra kerülnek.

Más esetben az Adatkezelő által kezelt személyes adatok átadása kizárólag jogszabályban előírt kötelezettség teljesítése esetén történhet meg. ( Pl. Adóhatósági vagy bűnüldöző szervek megkeresésére.)

A hírlevélre történő feliratkozáskor megadott személyes adatok nem kerülnek más személy részére átadásra, és azokat az Adatkezelő leiratkozáskor haladéktalanul törli nyilvántartásából.

Az Adatkezelő a személyes adatokat nem továbbítja külföldre.

A személyes adatok felhasználása és kezelése

Az Adatkezelő a személyes adatokra vonatkozó követelmények a gépi feldolgozás során, Strasbourgban, 1981. január 28. napján kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló 1998. évi VI. törvény alapján nem kér és nem dolgoz fel különleges személyes adatot, így faji eredetre, a politikai véleményre, a vallásos vagy más meggyőződésre, valamint az egészségre, a szexuális életre vonatkozó személyes adatokat.

A látogatóink által biztosított személyes, illetve egyéb adatokat nem egészítjük ki, és nem kapcsoljuk össze más forrásból származó adatokkal, illetőleg információval. Amennyiben a különböző forrásokból származó adatok összekapcsolására sor kerülne, ezt csak kizárólag megfelelő tájékoztatás és előzetes hozzájárulás esetén tesszük meg, illetve amennyiben azt törvény megengedi.

Adatok megismerhetősége, az érintettek jogai

Az érintett személy bármikor tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről az Adatkezelőtől, kezdeményezheti személyes adatainak helyesbítését, valamint a személyes adatainak törlését vagy zárolását.

Az Adatkezelő köteles tájékoztatást adni a felhasználó kérelmére az adatfeldolgozónál feldolgozott adatairól, azok forrásáról, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, valamint az adatfeldolgozó nevéről, címéről és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységről.

Adattovábbítás esetén ugyancsak köteles tájékoztatást adni az adattovábbítás jogalapjáról és címzettjéről.

Az érintett személy kérelmére az Adatkezelő a legrövidebb időn belül, de legkésőbb 30 napon belül írásbeli tájékoztatást ad az általa kezelt adatokról, az adatkezelés céljáról, valamint az adatok továbbításának időpontjáról és a címzettről.

A tájékoztatás ingyenes, amennyiben az érintett a folyó évben első alkalommal kéri azt, minden további, a folyó évben benyújtott azonos adatkörre vonatkozó kérelem teljesítése esetén a tájékoztatás 3.000.-Ft +ÁFA összegű költségtérítés előzetes megfizetéséhez kötött.

A tájékoztatás megtagadását csak a jogszabályban előírt esetekben tagadhatja meg az Adatkezelő.

Amennyiben az érintett személy adatainak helyesbítését kéri, az Adatkezelő a kérésnek haladéktalanul, de legkésőbb 30 napon belül eleget tesz, és erről az érintett személyt írásban tájékoztatja.

Az adatok zárolására, törlésére irányuló kérésnek ugyancsak haladéktalanul, de legkésőbb 30 napon belül eleget kell tenni az érintett személy írásbeli tájékoztatása mellett.

Ha az adatkezelő az érintett helyesbítés, zárolás vagy törlés iránti kérelmét nem teljesíti, a kérelem kézhezvételét követő 30 napon belül írásban közli a helyesbítés, zárolás vagy törlés iránti kérelem elutasításának ténybeli és jogi indokait. A helyesbítés, törlés vagy zárolás iránti kérelem elutasítása esetén az adatkezelő tájékoztatja az érintettet a bírósági jogorvoslat, továbbá a Hatósághoz fordulás lehetőségéről.

Adatvédelemmel kapcsolatos tájékoztatások

A weboldal kötelezettséget vállal arra, hogy felhasználóinak bármely adatának felvétele, rögzítése, kezelése előtt világos, figyelemfelkeltő és egyértelmű közlést tesz közzé, amelyben tájékoztatja őt az adatfelvétel módjáról, céljáról és elveiről. Mindezeken túlmenően, minden olyan esetben, amikor az adatfelvételt, kezelést, rögzítést nem jogszabály teszi kötelezővé, a weboldal felhívja a felhasználó figyelmét az adatszolgáltatás önkéntességére.

Az adatok felvétele, rögzítése és kezelése során az alapelveknél rögzített korlátozásokat minden esetben betartja, tevékenységéről az érintettet annak igénye szerint, elektronikus levelezés útján tájékoztatja. A weboldal kötelezi magát, hogy semmilyen szankciót nem érvényesít az olyan felhasználóval szemben, aki a nem kötelező adatszolgáltatást megtagadja.

A weboldal kötelezi magát, hogy gondoskodik az adatok biztonságáról, megteszi továbbá azokat a technikai és szervezési intézkedéseket és kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek biztosítják, hogy a felvett, tárolt, illetve kezelt adatok védettek legyenek, illetőleg megakadályozza azok megsemmisülését, jogosulatlan felhasználását és jogosulatlan megváltoztatását. Kötelezi magát arra is, hogy minden olyan harmadik felet, akiknek az adatokat esetlegesen továbbítja vagy átadja, ugyancsak felhívja ez irányú kötelezettségeinek teljesítésére.

A konverziókövetésre, a webhelyről létrehozott egyéni célközönségekre és a mobilalkalmazás alapján létrehozott egyéni célközönségekre vonatkozó használati feltételek

A Facebook olyan funkciókat és eszközöket (például képpontokat, SDK-kat és API-kat) biztosít, amelyeket saját webhelyén vagy mobilalkalmazásában elhelyezve adatokat küldhet az emberek által webhelyén vagy mobilalkalmazásában végrehajtott műveletekről (a továbbiakban: „eseményadatok”) a Facebooknak a konverziók követése (a továbbiakban: „konverziókövetés”), a webhelyét felkereső emberekből egyéni célközönség létrehozása (a továbbiakban: „webhelyről létrehozott egyéni célközönség”) vagy a mobilalkalmazását felkereső emberekből egyéni célközönség létrehozása (a továbbiakban: „mobilalkalmazás alapján létrehozott egyéni célközönség”) céljából. Az „Elfogadom” gombra való kattintással, illetve ezeknek a funkcióknak és eszközöknek a használatával Ön elfogadja a következő feltételeket:

A Facebook a kapott eseményadatokat arra használja fel, hogy Önnek elemzési adatokat biztosítson hirdetéseinek eredményességéről és webhelyének/alkalmazásának használatáról, illetve hogy létrehozza az Ön egyéni célközönségét (a felsoroltak közül a használatra kiválasztott konkrét funkcióknak megfelelően) – adatkezelési szabályzatunknak (https://www.facebook.com/about/privacy/) megfelelően. Az eseményadatok emellett lehetővé teszik számunkra a hirdetések jobb célzását, valamint rendszereink optimalizálását. Az ilyen jellegű célzással és optimalizálással összefüggésben a Facebook: (i) az Ön webhelyéről vagy mobilalkalmazásából gyűjtött eseményadatokat csak azt követően használja fel a hirdetések optimalizálására, hogy megtörtént az ilyen eseményadatok összesítése más hirdetőktől vagy a Facebookon más módon gyűjtött egyéb adatokkal, továbbá (ii) nem teszi lehetővé más hirdetők vagy harmadik felek számára, hogy hirdetéseiket kizárólag az Ön webhelyéről vagy mobilalkalmazásából gyűjtött eseményadatok alapján célozzák.

Az eseményadatokat más hirdetőkkel vagy harmadik féllel nem közöljük, kivéve, ha Ön erre engedélyt adott nekünk, vagy ha erre jogilag kötelezettek vagyunk. A Facebook megőrzi az eseményadatok bizalmas jellegét és biztonságát, többek között olyan műszaki és fizikai biztonsági intézkedésekkel, amelyek rendeltetése (a) az adatok biztonságának és sértetlenségének védelme, amikor azok a Facebook rendszereiben találhatók, és (b) védelem a Facebook rendszereiben lévő adatok véletlen vagy jogosulatlan elérése, felhasználása, módosítása vagy közlése ellen.

Ön vállalja és megerősíti, hogy felhasználói számára határozott és megfelelő figyelmet keltő értesítést helyezett el, illetve megkapta felhasználói megfelelő hozzájárulását a célzott online hirdetésekre vonatkozóan gyűjtött és használt eseményadatok tekintetében. Az ilyen értesítésekben minimális követelményként szerepelnie kell a következőknek:

Konverziókövetés vagy a webhelyről létrehozott egyéni célközönség használata esetén egyértelmű és szembeötlő hivatkozásnak kell szerepelnie az ilyen funkciókhoz a Facebook által létrehozott képpontokat tartalmazó minden oldalon, amely olyan adatvédelmi szabályzatra mutat, amely egyértelműen közli, hogy (a) harmadik fél cookie-k, webes jelzők és hasonló technológiák használatával gyűjthet vagy kaphat adatokat az oldalról és egyéb internetes helyekről, és ezeknek az adatoknak a felhasználásával mérési szolgáltatásokat nyújthat, illetve hirdetéseket tehet célzottá, (b) hogyan tudják a felhasználók elutasítani az adatok hirdetések célzása érdekében történő gyűjtését és felhasználását, továbbá (c) hol tudják a felhasználók az ezt a döntésüket végrehajtó mechanizmust elérni (pl. a www.aboutads.info/choices oldalra mutató hivatkozás elhelyezésével).

Mobilalkalmazás alapján létrehozott egyéni célközönségek használata esetében egy olyan, az alkalmazás beállításaiból, bármely adatvédelmi szabályzatból, illetve az alkalmazást terjesztő bármely áruházból vagy weboldalról könnyen elérhető, egyértelmű és szembeötlő hivatkozásnak kell szerepelnie, amely hivatkozik az adatvédelmi szabályzatnak arra a részére, amely egyértelműen közli, hogy (a) az alkalmazásból és más alkalmazásokból harmadik fél gyűjthet vagy kaphat adatokat, és ezeknek az adatoknak a felhasználásával mérési szolgáltatásokat nyújthat, illetve hirdetéseket tehet célzottá, valamint (b) hogyan és hol tudják a felhasználók elutasítani az adatok hirdetések célzása érdekében történő gyűjtését és felhasználását.

Ön vállalja, hogy a Facebook számára nem továbbít és nem közöl személyhez köthető adatokat, továbbá a jelen feltételekkel összefüggésben megszerzett adatokat nem egyesíti személyhez köthető adatokkal. Ön vállalja továbbá, hogy nem oszt meg velünk olyan adatokat, amelyek tudomása szerint vagy Ön által ésszerűen feltételezhetően 13 év alatti gyermektől származnak, illetve amelyek az egészségügyi, pénzügyi vagy egyéb érzékeny adatok kategóriáiba tartoznak.

Ön tudomásul veszi, hogy a Facebook az Ön hirdetéseiben vagy azok körül értesítést helyezhet el, amely közli, hogy a hirdetés célzott jellegű, és Ön vállalja, hogy az ilyen jellegű értesítéseket nem módosítja, nem fedi el, és egyéb módon sem avatkozik a működésükbe, ideértve az olyan esetleges technikai összetevőket is, amelyek a felhasználók számára lehetővé teszik további tájékoztatás vagy választási lehetőségeket biztosító mechanizmusok elérését.

A Facebook bármikor módosíthatja, felfüggesztheti vagy megszüntetheti a konverziókövetés, a webhelyről létrehozott egyéni célközönségek és a mobilalkalmazás alapján létrehozott egyéni célközönségek funkcióhoz történő hozzáférést, vagy megszüntetheti annak elérhetőségét. Ön bármikor abbahagyhatja a funkciók használatát. Ön bármikor törölheti egyéni célközönségét a Facebook rendszeréből a fiókkezelő eszközök használatával.

Ha Ön harmadik fél nevében használja ezen funkciók bármelyikét, kijelenti és garantálja továbbá, hogy az ilyen fél megbízottjaként jogosultsággal rendelkezik az ilyen adatoknak az Ő nevükben történő használatára, illetve az ilyen felet kötelezheti a jelen felhasználási feltételek betartására.

A jelen Feltételek szabályozzák a konverziókövetés, a webhelyről létrehozott egyéni célközönségek és a mobilalkalmazás alapján létrehozott egyéni célközönségek Ön általi használatát. Ezek a funkciók a „Facebook” részét képezik a Facebook Jogi és Felelősségi Nyilatkozat (https://www.facebook.com/legal/terms, a „JFNY”) értelmében, és ezeknek a funkcióknak az Ön általi használata a „Facebook” Ön által történő használata részének és azon végzett műveleteinek minősül. Ezek a feltételek nem helyettesítenek semmiféle olyan felhasználási feltételt, amely az Ön által a Facebooktól történő hirdetési adatbázis vásárlására vonatkozik, és az ilyen felhasználási feltételek továbbra is irányadók az Ön olyan hirdetési kampányaira, amelyeknél a konverziókövetést, a webhelyről létrehozott egyéni célközönségeket és a mobilalkalmazás alapján létrehozott egyéni célközönségeket használja. Ha bármilyen ellentmondás áll fenn a jelen Feltételek és a JFNY között, kizárólag a jelen Feltételek irányadóak a konverziókövetés, a webhelyről létrehozott egyéni célközönségek és a mobilalkalmazás alapján létrehozott egyéni célközönségek tekintetében, és kizárólag az ellentmondás mértékében. A Facebook fenntartja a jogot a jelen felhasználási feltételek Ön általi teljesítésének figyelésére és auditálására, valamint a jelen felhasználási feltételek időről időre történő frissítésére, a módosításokat követő Ön általi folytatólagos használat az ilyen módosítások Ön általi elfogadását jelenti.

Egyéb rendelkezések

A weboldal fenntartja a jelen Nyilatkozat jövőbeni módosításának jogát, ezért ajánlja, hogy időnként újra látogasson el a nyilatkozatot tartalmazó weboldalra.

A jelen Adatvédelmi Nyilatkozatra és a személyes adatok felhasználására Magyarország jogredje az irányadó.

Általános Szerződési Feltételek

Neurofeedback és Fejlesztő Ház

Halász Zsanett

(hatályos: 2025. április  hó 01. napjától)

A Neurofeedback és Fejlesztő Ház alapítója Halász Zsanett., (székhely: 5600 Békéscsaba, Báthory utca 2/2., telephely: 5600 Békéscsaba, Kazinczy utca 4., adószám: 77751010-1-24, Nyilvántartási szám:52854453), mint egyéni vállalkozás telephelyén meglévő szolgáltatásainak igénybevételekor a Megbízott (Halász Zsanett) és a Megbízó között szerződéses jogviszony – megbízás alapján - jön létre az alábbiak foglalt rendelkezések szerint, mely tekintetben a felek azt magukra nézve irányadónak tekintenek:

Megbízott adatai

  • Neurofeedback és Fejlesztő Ház
  • Vezető tisztségviselő: Halász Zsanett
  • e-mail cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Telephely: 5600 Békéscsaba, Kazinczy utca 4.
  • Adószám: 77751010-1-24
  • Bankszámlaszám: 11773339-04447522,

Jelen „Általános Szerződési Feltételek” szabályozzák a Megbízók és Megbízott együttműködését a gyermek és/vagy felnőtt állapotfelmérése és/vagy fejlesztése illetve tanácsadás céljából. Az állapot- ill. szintfelmérés eredménye alapján Megbízott kiválasztja a legmegfelelőbb fejlesztési módszert, amely a felek megállapodása alapján lehet egyéni vagy csoportos foglalkozás.

A megbízó és megbízott között a megbízási szerződés aláírásával szerződéses jogviszony jön létre- mely alapján a megbízott köteles a szolgáltatás elvégzésére- míg megbízó köteles a szolgáltatás ellenértékeként megjelölt megbízási díj teljesítésére- mely a szerződés aláírásával egyidejűleg esedékes.

A megbízási díj teljesítésének elmulasztása esetén a megbízó jogosult a szerződés azonnali hatályú felmondására.

Szolgáltatások leírása:

Megbízó a Megbízott által végzett állapot- ill. szintfelmérést, fejlesztési foglalkozás, tanácsadást, tréninget vesz igénybe önmaga, vagy gyermeke részére.

Szerződéses jogviszony:

Megbízó és Megbízott között megbízási szerződés jön létre- a megbízott által elvégzett fejlesztési feladatok, mint szolgáltatás elvégzésére.  A Szerződés módosításához és/vagy kiegészítéséhez a Felek által aláírt írásbeli megállapodás szükséges.

Megbízott alapszolgáltatásai

Felek tudomásul veszik, hogy a Megbízott az első alkalommal a gyermeknél állapot- ill. szintfelmérést végez a későbbiekben kiválasztandó fejlesztési módszer elvégzéséhez.

Megbízó tudomásul veszi, hogy megbízott az első találkozás alkalmával a megfelelő fejlesztés kiválasztása érdekében, anamnézis keretében rögzíti a gyermek születésétől a legfontosabb, fejlődésére kiterjedő információkat, mely tekintetben megbízó a megbízási szerződés aláírásával hozzájárul ahhoz, hogy az anamnézis során a gyermek legfontosabb egészségügyi adatai rögzítésre kerüljenek a megbízó által- mely a gyermek személyi és személyiségi adatait egyaránt tartalmazza.

Megbízó a megbízási szerződés aláírásával hozzájárul az önmaga és felügyelete alatt álló gyermek személyes adatainak kezeléséhez a Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679– a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) szóló rendelet alapján.

Megbízott a Megbízó és/vagy annak gyermekének személyi dokumentumairól fénymásolatot vagy egyéb más képfelvételt készíthet, azzal, hogy a lefénymásolt dokumentumok a gyermek személyi aktájában tárolásra kerüljenek- melyhez a Megbízó a megbízási szerződés aláírásával hozzájárulását adja.

Megbízók a megbízási szerződés aláírásával tudomásul veszik, hogy a felügyelete alatt álló gyermek fejlődésének nyomon követése érdekében meghatározott időközönként kontrollvizsgálatra kerül sor, mely kontrollvizsgálat időpontját a megbízók, mint szülők a Megbízottal, mint szakemberrel előzetesen egyeztetik.

Amennyiben a Megbízó és/vagy gyermeke a megbeszélt vizsgálati vagy kontrollvizsgálati időpontban nem tud eljönni, úgy azt a Megbízó köteles 3 nappal a vizsgálat előtt, előre jelezni. Előre be nem látható, váratlan esemény, természeti katasztrófa bekövetkeztekor legkésőbb előző nap 18 óráig az alkalmat le kell mondani. Abban az esetben, ha ez nem történik meg, a le nem mondott alkalom megtartottnak számít.

A megbízott az általa elvégzett vizsgálat eredményéről a szülő, mint megbízó szóban visszajelzést kap a megbízott alkalmazásban álló szakembertől.

Az elvégzett vizsgálatokról a Megbízó igény esetén - külön díjazás alapján részletes írásbeli vizsgálati véleményt is kérhetnek a Megbízottól.

  • Egyéni foglalkozások

Amennyiben a Megbízott az állapot- ill. szintfelmérés eredménye alapján a legmegfelelőbb fejlesztési módszerként az egyéni foglalkozást választja, a megbízott, mint fejlesztő szakember a foglalkozások során a feladatsorokat feljegyzi.

A fejlesztések során a fejlesztő szakember által készített feljegyzéseket, illetve otthoni feladatsort fejlesztés céljára a Megbízó mellett csak a Megbízott alkalmazásában álló szakember, vagy helyettesítés esetén annak hivatalosan meghatalmazott munkatársa alkalmazhatja, azokat más szakember (óvodapedagógus, tanító, iskolai fejlesztő, logopédus stb.) részére kiadni nem lehet- ellenkező esetben a szerződésszegés joghátrányát vonja maga után a Megbízó részéről.

Megbízó lehetőséget biztosítanak arra, hogy igény esetén Megbízott konzultáció keretében kérjen tájékoztatást a gyermek fejlesztésében résztvevő többi fejlesztő szakemberrel, pedagógussal.

Megbízott felhívja Megbízó figyelmét arra, hogy a gyermek optimális terhelése és fejlődése érdekében javasolt konzultáció keretében megbeszélni a gyermek többi fejlesztését.

Megbízott tájékoztatja a Megbízót, hogy a hatékony fejlődés elérésének alapfeltétele a szolgáltatás igénybevételének rendszeresség. Ennek biztosítására a Megbízott által nyújtott szolgáltatás bérleti rendszerben történik – mely alapján történik fejlesztések díjainak kifizetése a Megbízó által. Az alkalmak havi díja minden hónap 10-ig egy összegben előre fizetendő.

A megvásárolt alkalmak nem lemondhatóak.  Megbízott lehetőséget biztosít arra, hogy indokolt hiányzás esetén két héten belül, egy másik alkalommal –a fejlesztő szakemberrel előre egyeztetve- Megbízók gyermeke pótolhassa az órát. A pótlásra két alkalomnak a lehetőségét kínálja fel a szakember, amennyiben egyik sem megfelelő a Megbízó számára, úgy az adott foglalkozás megtartottnak tekintett.

Amennyiben a család az egyéni fejlesztő foglalkozásra az előre megbeszélt időpontban nem tud eljönni, úgy azt a Megbízók kötelesek 3 nappal előre írásban jelezni. Előre be nem látható, váratlan esemény, természeti katasztrófa bekövetkeztekor legkésőbb előző nap 18 óráig a fejlesztést írásban le kell mondani. Abban az esetben, ha ez nem történik meg, a le nem mondott alkalom megtartottnak számít.

  • Csoportos foglalkozások

Amennyiben az állapot- ill. szintfelmérés eredménye alapján a gyermek fejlesztése szempontjából a legmegfelelőbb módszer a csoportos foglalkozás, a fejlesztő szakember a foglalkozások során a feladatsorokat feljegyzi. A fejlesztések során a fejlesztő szakember által készített feljegyzéseket ill. otthoni feladatsort fejlesztés céljára a Megbízók mellett csak a Megbízott alkalmazásában álló szakember, vagy helyettesítés esetén annak hivatalosan meghatalmazott munkatársa alkalmazhatja, azokat más szakember (óvónő, tanító, iskolai fejlesztő, logopédus stb.) részére kiadni nem lehet ellenkező esetben a szerződésszegés joghátrányát vonja maga után a Megbízó részéről.

A hatékony fejlődés alapfeltétele a rendszeresség. Ennek érdekében bérleti rendszerben történik a fejlesztések díjainak kifizetése. Az alkalmak havi díja minden hónap 10-ig egy összegben előre fizetendő.

A fejlesztések díjának befizetése bérletes rendszerben történik.

A megvásárolt alkalmak nem lemondhatóak, azonban a Megbízott lehetőséget biztosít arra, hogy indokolt hiányzás esetén két héten belül, egy másik alkalommal –a fejlesztő szakemberrel előre egyeztetve- Megbízó gyermeke pótolhassa az órát.

Amennyiben a család a csoportos fejlesztő foglalkozásra az előre megbeszélt időpontban nem tud eljönni, úgy azt a Megbízók kötelesek 3 nappal írásban előre jelezni. Előre be nem látható, váratlan esemény, természeti katasztrófa bekövetkeztekor legkésőbb előző nap 18 óráig a fejlesztést írásban le kell mondani. Abban az esetben, ha ez nem történik meg, a le nem mondott alkalom megtartottnak számít.

  • Tanácsadás:

Megbízó a megbízási szerződés és jelen általános szerződési feltétel elolvasása és áttanulmányozását követően – a megbízási szerződés aláírásával hozzájárul ahhoz, hogy a gyermek vagy saját dokumentumai fénymásolásra, illetve a lefénymásolt dokumentumok a gyermek/felnőtt személyi aktájában tárolásra kerüljenek. Amennyiben a Megbízó az előre megbeszélt időpontban nem tud eljönni, úgy azt köteles 3 nappal előre írásban jelezni Megbízott részére. Előre be nem látható, váratlan esemény, természeti katasztrófa bekövetkeztekor legkésőbb előző nap 18 óráig a fejlesztést írásban le kell mondani. Abban az esetben, ha ez nem történik meg, a le nem mondott alkalom megtartottnak számít.

  • Tréningek:

A hatékony fejlődés alapfeltétele a rendszeresség. Ennek érdekében bérleti rendszerben történik a tréningek díjainak kifizetése. A tréningek havi díja minden hónap 10-ig egy összegben előre fizetendő.

A megvásárolt bérleti alkalmak nem lemondhatóak, Megbízott lehetőséget biztosít arra, hogy indokolt hiányzás esetén két héten belül, egy másik alkalommal –a fejlesztő szakemberrel előre egyeztetve- Megbízó vagy gyermeke pótolhassa a tréninget.

Amennyiben a kliens az előre megbeszélt időpontban nem tud eljönni, úgy azt a Megbízók kötelesek 3 nappal előre írásban jelezni. Előre be nem látható, váratlan esemény, természeti katasztrófa bekövetkeztekor legkésőbb előző nap 18 óráig a fejlesztést írásban le kell mondani. Abban az esetben, ha ez nem történik meg, a le nem mondott óra megtartottnak számít.

Titoktartási kötelezettség

Megbízó ezúton kötelezettséget vállal arra, hogy minden Bizalmas Információt, amelyet a Megbízott részéről átadásra kerül, vagy egyéb módon jut tudomására, avagy birtokába, és az a Megbízottra vagy a munkavégzésre vonatkozik, szigorúan bizalmasan kezeli, és időkorlátozás nélkül megtartja. A Bizalmas Információt sem részben, sem egészben, sem közvetlenül vagy közvetve nem hozza nyilvánosságra, nem teszi illetéktelen harmadik személy részére hozzáférhetővé és egyéb, a Megbízott érdekével ellentétes módon sem használja fel.

Fizetési, lemondási feltételek

Megbízott minden, általa nyújtott szolgáltatás vonatkozásában számlát vagy nyugtát bocsát ki, mely előzetesen egyeztetésre kerül a Megbízó irányába.

Amennyiben a Megbízó -és gyermeke- az előre megbeszélt időpontban nem tud eljönni, úgy azt a Megbízók kötelesek 3 nappal előre írásban jelezni. Előre be nem látható, váratlan esemény, természeti katasztrófa bekövetkeztekor legkésőbb előző nap 18 óráig a fejlesztést írásban le kell mondani. Abban az esetben, ha ez nem történik meg, a le nem mondott alkalom megtartottnak számít.

A fejlesztések, tréningek óradíjának befizetése bérletes rendszerben történik. A megvásárolt bérleti alkalmak nem lemondhatóak, Megbízott lehetőséget biztosít arra, hogy indokolt hiányzás esetén két héten belül, egy másik alkalommal –a fejlesztő szakemberrel előre egyeztetve- Megbízó vagy a Megbízó gyermeke pótolhassa a tréninget.

A Megbízó kötelezettségei

Megbízó tudomásul veszi, hogy a gyermeke fejlesztése szempontjából kiemelten fontos a rendszeres részvétel, ezért vállalja, hogy lehetősége szerint igyekszik elhozni a gyermeket minden alkalomra- a folytonosságra, valamint a megfelelő fejlesztés tekintetében.

Megbízó tudomásul veszi, hogy önmaga fejlődésének szempontjából kiemelten fontos a rendszeres részvétel, ezért vállalja, hogy lehetősége szerint igyekszik eljönni minden alkalomra.

Megbízó és megbízott között megbízási szerződés jön létre- a megbízott által vállalt szolgáltatás vonatkozásában- mely tekintetben megbízó köteles a megbízási díj szerződés szerinti teljesítésére, előre esedékesen, a szerződés aláírásakor.

A Megbízott kötelezettsége

Megbízott köteles a Megbízó írásos panaszát kivizsgálni és a probléma kezeléséhez szükséges lépéseket megtenni, melyet köteles írásban is rögzíteni.

Megbízott köteles a megbízási szerződés alapján, általa vállalt szolgáltatás elvégzésére, foglalkozás megtartására.

Megbízott köteles továbbá az általa elvégzett vizsgálat tekintetében Megbízó részére szóbeli tájékoztatást nyújtani, míg pénzbeli ellenszolgáltatás alapján az általa tapasztalt véleményt Megbízó kérésének megfelelően írásban rögzíteni.

Fogyasztói érdekvédelem, adatvédelem

Megbízott tevékenysége során kiemelten fontosnak tartja a személyes adatok védelmét- s a vonatkozó rendelkezések betartása mellett, zártan történő kezelést végez azok tárolása során.

A rendelkezésére bocsátott személyes adatokat minden esetben a hatályos jogszabályoknak eleget téve kezeli, gondoskodik azok biztonságáról, megteszi azokat a technikai és szervezési intézkedéseket, valamint kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek a vonatkozó jogszabályok betartásához szükségesek.

Halász Zsanett egyéni vállalkozó, a személyes adatok vonatkozásában az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 Rendelete (GDPR) és az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény alapján, mint Adatkezelő jár el. A Megbízó a személyes adatok kezelése vonatkozásában Adatkezelési tájékoztatót nyújt a Megbízó rendelkezésére, amelyet a Fejlesztő Ház honlapján, az alábbi linken keresztül érhetnek el: https://www.fejlesztohazbekescsaba.hu/adatvedelmi-nyilatkozat.

Megbízott kiemeli, s kellő hangsúlyt fektet arra, hogy az alkalmazása alatt álló fejlesztő szakemberek a feladataik ellátása során a gyermekekhez kapcsolódó személyes dokumentációkat, és a gyermekek egyéb adatait a vonatkozó - Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679– a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) szóló rendelet alapján – annak betartásával kezelik.

Az adatkezelés vonatkozásában a fejlesztő szakemberek, mint az Adatkezelő által megbízott Adatfeldolgozók látják el ezen tevékenységüket.

Halász Zsanett, egyéni vállalkozó, a fejlesztő szolgáltatás- mint megbízás jogcímén a szerződés megkötése, teljesítése céljából kezeli a vele szerződött természetes személy nevét, lakcímét, adóazonosító jelét, személyigazolványának számát és egyéb személyes adatait.

Az érintett természetes személy- mint Megbízó- és annak törvényes felügyelete alatt álló gyermek a szerződés keretein belül tájékoztatást kap arra nézve, hogy a személyes adatainak kezelése a szerződés teljesítése jogcímén alapul.

Az érintett Megbízó jogainak esetleges megsértése esetén a Megbízottal szemben bírósághoz fordulhat vagy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság hatóságnál bejelentéssel élhet, s vizsgálatot kezdeményezhet- amennyiben a személyi adatainak kezelés során jogsértést észlel a Megbízott részéről.

Megbízott nem vállal felelősséget semmilyen ingó és egyéb elem vonatkozásában, amely a Megbízott által végzett szolgáltatás helyszínén marad a Megbízó által - a szolgáltatása előtt, közben vagy után.

A Megbízotthoz való kötöttség

A szerződő fél tudomásul veszi, hogy a jelen szerződésben meghatározott fejlesztési szolgáltatásokat a Halász Zsanett egyéni vállalkozó biztosítja, mint jogi személy -nem pedig az alkalmazásában álló munkavállaló. Ebből kifolyólag a szerződő fél nem kérheti a szerződésen kívüli ellátását a gyermeke számára- a vállalkozás munkavállalójától. Amennyiben a gyermek fejlesztését végző szakember munkaviszonya bármilyen okból megszűnik, a szülő elfogadja, hogy a fejlesztés továbbiakban a megbízott által kijelölt másik szakemberrel folytatódik.

A szerződő fél kijelenti és vállalja, hogy sem ő, sem a gyermek más közeli hozzátartozója, törvényes képviselője, meghatalmazottja, illetve bármely harmadik személy a megbízott előzetes írásbeli engedélye nélkül nem vesz igénybe fejlesztési szolgáltatást az intézmény egykori vagy jelenlegi munkavállalójától, amennyiben az a szolgáltatás az intézményen kívül történne. Szerződő felek rögzítik, hogy ezen a kötelezettség a szerződés hatálya alatt, valamint annak megszűnését követően 1 évig fennáll.

A Megbízási szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és az egyéb vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket tekintik irányadóak.

A felek a szerződésből eredő jogvitáikat megkísérlik megegyezés útján rendezni. Amennyiben ez nem vezet eredményre, a felek – a hatásköröktől függően – a Békéscsabai Járásbíróság, illetve a Gyulai Törvényszék kizárólagos illetékességét kötik ki a jogvita eldöntésére.

Bármely szolgáltatás igénybevétele az ÁSZF elfogadását jelenti.

Házirend:

A Neurofeedback és Fejlesztő Ház szolgáltatásit - közegészségügyi okokból közösségbe nem engedhető fertőző betegségben szenvedő személyek -nem vehetik igénybe.

A termekbe csak a fejlesztő szakember engedélyével lehet bemenni, gyermek csak a szülő vagy a fejlesztő szakember felügyeletével tartózkodhat bent.

A foglalkozások zavartalan és biztonságos lebonyolítása érdekében elvárt a pontos megjelenés.

A szolgáltatások igénybevétele bejelentkezés, időpontfoglalás vagy fix időpont alapján történik. Az esetleges késéseket nem áll módunkban rugalmasan kezelni, hiszen így a többi kliens várakozásra kényszerülne.

A termekbe utcai cipővel belépni, illetve ételt bevinni szigorúan tilos, italt kizárólag zárható kulacsban lehet behozni.

Megbízó tudomásul veszi, hogy amennyiben a fejlesztő szakember igazolható okból nem tud részt venni foglalkozásokon, úgy gondoskodik a helyettesről vagy az alkalom pótlásáról.

Megbízó tudomásul veszi, hogy a felmérésen, fejlesztésen és/vagy tréningen, állapotfelmérésen mindenki csak szülő vagy nagykorú esetén a saját felelősségére vehet részt. A szülő, mint Megbízó helytállni köteles a gyermeke által okozott mindennemű anyagi, erkölcsi kárért, személyi sérülésért, balesetért, amit akár magának, akár harmadik személynek okoz. A Megbízott részéről munkaviszonyban eljáró, mint szolgáltatást végző a tréning és/vagy fejlesztés kapcsán keletkezett károkért, személyi sérülésekért felelősséggel nem tartozik. Megbízó tudomásul veszi, hogy a szolgáltatás nyújtásának helyszínén értékmegőrzést a Megbízott részéről nem tudnak biztosítani, értéktárgyait csak szülői felelősséggel tarthatják maguknál a szolgáltatás igénybevétele során.

A Neurofeedback és Fejlesztő Ház szolgáltatásait díjfizetés mellett lehet igénybe venni. Az első alkalom nem fizetése esetén a szolgáltatás és az előre egyeztetett alkalmak felfüggesztésre kerülnek.

Bármely szolgáltatás igénybevételével az alábbiak elfogadásra kerülnek:

Az általános szerződési feltételeket, az adatkezelési szabályzatot és a házirendet megismertem, a benne foglaltakat elfogadom. Hozzájárulok a személyes adatok megismeréséhez.

Az általános szerződési feltételeket az adatvédelmi szabályzattal együtt elolvastam, a benne foglaltakat tudomásul vettem és a feltételeket elfogadom.

Szerződő felek jelen szerződést annak elolvasása, megértése és közös értelmezése után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag saját kezűleg/ cégszerűen aláírták. A felek a szerződésben nem szabályozott kérdésekben a (2013. évi V. törvény) Ptk. vonatkozó rendelkezései tekintendőek irányadónak.

A felek a megbízási szerződés teljesítése során együttműködve kötelesek eljárni. Minden olyan körülményről, akadályról, amely a jelen szerződés teljesítése szempontjából lényeges, egymást haladéktalanul kötelesek értesíteni. A megbízási szerződéssel összefüggő minden értesítést, egyéb közlést a szerződő felek telefonon, írásban, ajánlott-tértivevényes levél formájában, vagy e-mail útján kötelesek egymás felé megtenni, a megbízási szerződésben megjelölt címre.

A felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy minden, a megbízási szerződés szempontjából releváns adatban bekövetkező változásról 3 munkanapon belül telefonon, vagy írásban, igazolható módon értesítik a másik felet. Amennyiben bármelyik fél ezen kötelezettségét elmulasztaná, az ebből eredő kárfelelősség korlátlanul fogja terhelni.

A megbízási szerződés aláírásával a felek kijelentik, hogy szerződéskötési képességük nem korlátozott.

A jelen ÁSZF-ben és a Megbízási Szerződésben nem szereplő kérdésekre a magyar jog rendelkezéseit kell alkalmazni. Jelen ÁSZF 2025.04.01 naptól visszavonásig érvényes és hatályos.

Békéscsaba, 2025. 04. 01.

Halász Zsanett

Neurofeedback és Fejlesztő Ház alapítója, tulajdonosa

Házirend:

A fejlesztő ház szolgáltatásit közegészségügyi okokból közösségbe nem engedhető fertőző betegségben szenvedők nem vehetik igénybe.

A fejlesztő termekbe csak a fejlesztő szakember engedélyével lehet bemenni, gyermek csak a szülő vagy a fejlesztő szakember felügyeletével tartózkodhat bent.

A foglalkozások zavartalan és biztonságos lebonyolítása érdekében elvárt a pontos megjelenés.

A szolgáltatások igénybevétele bejelentkezés, időpontfoglalás vagy fix időpont alapján történik. Az esetleges késéseket nem áll módunkban rugalmasan kezelni, hiszen így a többi kliens várakozásra kényszerülne.

A termekbe utcai cipővel belépni, illetve ételt bevinni szigorúan tilos, italt kizárólag zárható kulacsban lehet behozni.

Megbízó tudomásul veszik, hogy amennyiben a fejlesztő szakember igazolható okból nem tud részt venni foglalkozásokon, úgy gondoskodik a helyettesről vagy az alkalom pótlásáról.

Tudomásul veszem, hogy a felmérésen, fejlesztésen és/vagy tréningen, állapotfelmérésen mindenki csak szülő vagy nagykorú esetén a saját felelősségére vesz részt. A szülő vállalja a gyermeke által okozott mindennemű anyagi, erkölcsi kárért, személyi sérülésért, balesetért a felelősséget, amit akár magának, akár harmadik személynek okoz. A szolgáltatást végző a tréning és/vagy fejlesztés kapcsán keletkezett károkért, személyi sérülésekért felelősséggel nem tartozik. Tudomásul veszem, hogy a szolgáltatás nyújtásának helyszínén értékmegőrzést nem tudnak biztosítani, értéktárgyait csak szülői felelősséggel tarthatják maguknál a szolgáltatás igénybevétele során.

A fejlesztő ház szolgáltatásait díjfizetés mellett lehet igénybe venni. Amennyiben a fizetéssel kapcsolatban problémája merülne fel, azt kérem, előre jelezze! Az első alkalom nem fizetése esetén a szolgáltatás és az előre egyeztetett alkalmak felfüggesztésre kerülnek.

Bármely szolgáltatás igénybevételével az alábbiak elfogadásra kerülnek:

Az általános szerződési feltételeket, az adatkezelési szabályzatot és a házirendet megismertem, a benne foglaltakat elfogadom. Hozzájárulok a személyes adatok megismeréséhez.

Az általános szerződési feltételeket az adatvédelmi szabályzattal együtt elolvastam, a benne foglaltakat tudomásul vettem és a feltételeket elfogadom.

Köszönjük a fejlesztés, fejlődés iránt elkötelezett kliensek, családok együttműködését és bizalmát!

Biztos Pont Oktatási Bt.

Adatvédelmi nyilatkozat

Az Adatvédelmi Nyilatkozat kialakítása során figyelembe vettük a vonatkozó hatályos jogszabályokat, illetve a fontosabb nemzetközi ajánlásokat. Ezekre tekintettel a weboldal adatvédelmi és adatkezelési szabályzata megfelel az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény; az egyének védelméről a személyes adatok gépi feldolgozása során, Strasbourgban, 1981. január 28. napján kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló 1998. évi VI. törvény; az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény; az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény előírásainak, valamint az “Online Privacy Alliance” ajánlásainak.

Adatkezelő:

Cégnév: Biztos Pont Oktatási BT.

Telephely: Békéscsaba, Kazinczy utca 4.

Adószám: 32066573-1-04

E-mail cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Az adatkezelés jogalapja

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény alapján személyes adat akkor kezelhető, ha

  1. a) ahhoz az érintett hozzájárul
  2. b) azt törvény vagy – törvény felhatalmazása alapján, abban meghatározott körben – helyi önkormányzat rendelete elrendeli. Törvény közérdekből – az adatok körének kifejezett megjelölésével – elrendelheti a személyes adat nyilvánosságra hozatalát.

A weboldalon történő böngészéssel rendszerünk statisztikai célból rögzítheti a böngésző IP címét, és a látogatás főbb jellemzőit. Ezen adatokat nem kapcsoljuk össze semmilyen egyéb személyes adattal, és nem kapcsoljuk össze a látogató személyével.

Cookie-k (sütik) használatáról

A cookie-k olyan egyedi látogatóazonosítók, melyek a szolgáltatást igénybe vevő számítógépének merevlemezén tárolásra kerülnek. Ez a technológia segít abban, hogy az üzemeltető jobban megfigyelje a felhasználók viselkedését, megmutatják, hogy a weboldal melyik részét látogatták, továbbá hozzájárulnak a reklámok és keresések hatékonyságának növeléséhez és méréséhez. A weboldal e technológia segítségével összesített statisztikai adatokat gyűjthet a portál látogatottságáról. A honlap üzemeltetője egyes esetekben megosztja ezeket az adatokat partnereivel.

Ezek a cookie-k nem alkalmasak arra, hogy a látogatót azonosíthassák, csak a látogató gépének felismerésére alkalmasak. A cookie-k nem alkalmasak programok futtatására vagy vírusok terjesztésére, és céljuk gyorsabbá, kényelmesebbé és egységesebbé tenni a böngészést, valamint a felhasználói élményt.

A látogató böngészője beállításaiban meghatározhatja azt is, hogy elfogadja, vagy visszautasítja-e a cookie-kat. A webböngészők többsége alapértelmezés szerint fogadja a cookie-kat, de beállíthatja böngészőjét a cookie-k visszautasítására is.

Ha úgy dönt, hogy visszautasítja a cookie-kat, az üzemeltető nem tudja biztosítani, hogy teljes mértékben ki fogja tudni használni az interaktív szolgáltatásokat a weboldalon.

Adatkezelés célja

Az Adatkezelés célja a szerződés teljesítése, és későbbi bizonyítása, továbbá annak a számviteli szabályok szerinti nyilvántartása.

A hírlevélre, esetleges nyereményjátékra feliratkozáskor megadott adatokat kizárólag abból a célból kezeljük, hogy szolgáltatásunkról, termékeinkről tájékoztatást adjunk.

A személyes adatok célja és a kezelésével kapcsolatos adatvédelmi alapelvek

Az Adatkezelő az egyes vásárlások során megadott személyes adatokat kizárólag az adott szerződéssel kapcsolatban, célhoz kötötten kezeli.

Az adatkezelés során a szerződés teljesítése érdekében a szállításhoz szükséges adatok a Szállító részére átadásra kerülnek.

Az Adatkezelőt terhelő számviteli kötelezettség teljesítése érdekében és kizárólag abból a célból, a vásárlói adatok a könyvelést végző személy részére átadásra kerülnek.

Más esetben az Adatkezelő által kezelt személyes adatok átadása kizárólag jogszabályban előírt kötelezettség teljesítése esetén történhet meg. ( Pl. Adóhatósági vagy bűnüldöző szervek megkeresésére.)

A hírlevélre történő feliratkozáskor megadott személyes adatok nem kerülnek más személy részére átadásra, és azokat az Adatkezelő leiratkozáskor haladéktalanul törli nyilvántartásából.

Az Adatkezelő a személyes adatokat nem továbbítja külföldre.

A személyes adatok felhasználása és kezelése

Az Adatkezelő a személyes adatokra vonatkozó követelmények a gépi feldolgozás során, Strasbourgban, 1981. január 28. napján kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló 1998. évi VI. törvény alapján nem kér és nem dolgoz fel különleges személyes adatot, így faji eredetre, a politikai véleményre, a vallásos vagy más meggyőződésre, valamint az egészségre, a szexuális életre vonatkozó személyes adatokat.

A látogatóink által biztosított személyes, illetve egyéb adatokat nem egészítjük ki, és nem kapcsoljuk össze más forrásból származó adatokkal, illetőleg információval. Amennyiben a különböző forrásokból származó adatok összekapcsolására sor kerülne, ezt csak kizárólag megfelelő tájékoztatás és előzetes hozzájárulás esetén tesszük meg, illetve amennyiben azt törvény megengedi.

Adatok megismerhetősége, az érintettek jogai

Az érintett személy bármikor tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről az Adatkezelőtől, kezdeményezheti személyes adatainak helyesbítését, valamint a személyes adatainak törlését vagy zárolását.

Az Adatkezelő köteles tájékoztatást adni a felhasználó kérelmére az adatfeldolgozónál feldolgozott adatairól, azok forrásáról, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, valamint az adatfeldolgozó nevéről, címéről és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységről.

Adattovábbítás esetén ugyancsak köteles tájékoztatást adni az adattovábbítás jogalapjáról és címzettjéről.

Az érintett személy kérelmére az Adatkezelő a legrövidebb időn belül, de legkésőbb 30 napon belül írásbeli tájékoztatást ad az általa kezelt adatokról, az adatkezelés céljáról, valamint az adatok továbbításának időpontjáról és a címzettről.

A tájékoztatás ingyenes, amennyiben az érintett a folyó évben első alkalommal kéri azt, minden további, a folyó évben benyújtott azonos adatkörre vonatkozó kérelem teljesítése esetén a tájékoztatás 3.000.-Ft +ÁFA összegű költségtérítés előzetes megfizetéséhez kötött.

A tájékoztatás megtagadását csak a jogszabályban előírt esetekben tagadhatja meg az Adatkezelő.

Amennyiben az érintett személy adatainak helyesbítését kéri, az Adatkezelő a kérésnek haladéktalanul, de legkésőbb 30 napon belül eleget tesz, és erről az érintett személyt írásban tájékoztatja.

Az adatok zárolására, törlésére irányuló kérésnek ugyancsak haladéktalanul, de legkésőbb 30 napon belül eleget kell tenni az érintett személy írásbeli tájékoztatása mellett.

Ha az adatkezelő az érintett helyesbítés, zárolás vagy törlés iránti kérelmét nem teljesíti, a kérelem kézhezvételét követő 30 napon belül írásban közli a helyesbítés, zárolás vagy törlés iránti kérelem elutasításának ténybeli és jogi indokait. A helyesbítés, törlés vagy zárolás iránti kérelem elutasítása esetén az adatkezelő tájékoztatja az érintettet a bírósági jogorvoslat, továbbá a Hatósághoz fordulás lehetőségéről.

Adatvédelemmel kapcsolatos tájékoztatások

A weboldal kötelezettséget vállal arra, hogy felhasználóinak bármely adatának felvétele, rögzítése, kezelése előtt világos, figyelemfelkeltő és egyértelmű közlést tesz közzé, amelyben tájékoztatja őt az adatfelvétel módjáról, céljáról és elveiről. Mindezeken túlmenően, minden olyan esetben, amikor az adatfelvételt, kezelést, rögzítést nem jogszabály teszi kötelezővé, a weboldal felhívja a felhasználó figyelmét az adatszolgáltatás önkéntességére.

Az adatok felvétele, rögzítése és kezelése során az alapelveknél rögzített korlátozásokat minden esetben betartja, tevékenységéről az érintettet annak igénye szerint, elektronikus levelezés útján tájékoztatja. A weboldal kötelezi magát, hogy semmilyen szankciót nem érvényesít az olyan felhasználóval szemben, aki a nem kötelező adatszolgáltatást megtagadja.

A weboldal kötelezi magát, hogy gondoskodik az adatok biztonságáról, megteszi továbbá azokat a technikai és szervezési intézkedéseket és kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek biztosítják, hogy a felvett, tárolt, illetve kezelt adatok védettek legyenek, illetőleg megakadályozza azok megsemmisülését, jogosulatlan felhasználását és jogosulatlan megváltoztatását. Kötelezi magát arra is, hogy minden olyan harmadik felet, akiknek az adatokat esetlegesen továbbítja vagy átadja, ugyancsak felhívja ez irányú kötelezettségeinek teljesítésére.

A konverziókövetésre, a webhelyről létrehozott egyéni célközönségekre és a mobilalkalmazás alapján létrehozott egyéni célközönségekre vonatkozó használati feltételek

A Facebook olyan funkciókat és eszközöket (például képpontokat, SDK-kat és API-kat) biztosít, amelyeket saját webhelyén vagy mobilalkalmazásában elhelyezve adatokat küldhet az emberek által webhelyén vagy mobilalkalmazásában végrehajtott műveletekről (a továbbiakban: „eseményadatok”) a Facebooknak a konverziók követése (a továbbiakban: „konverziókövetés”), a webhelyét felkereső emberekből egyéni célközönség létrehozása (a továbbiakban: „webhelyről létrehozott egyéni célközönség”) vagy a mobilalkalmazását felkereső emberekből egyéni célközönség létrehozása (a továbbiakban: „mobilalkalmazás alapján létrehozott egyéni célközönség”) céljából. Az „Elfogadom” gombra való kattintással, illetve ezeknek a funkcióknak és eszközöknek a használatával Ön elfogadja a következő feltételeket:

A Facebook a kapott eseményadatokat arra használja fel, hogy Önnek elemzési adatokat biztosítson hirdetéseinek eredményességéről és webhelyének/alkalmazásának használatáról, illetve hogy létrehozza az Ön egyéni célközönségét (a felsoroltak közül a használatra kiválasztott konkrét funkcióknak megfelelően) – adatkezelési szabályzatunknak (https://www.facebook.com/about/privacy/) megfelelően. Az eseményadatok emellett lehetővé teszik számunkra a hirdetések jobb célzását, valamint rendszereink optimalizálását. Az ilyen jellegű célzással és optimalizálással összefüggésben a Facebook: (i) az Ön webhelyéről vagy mobilalkalmazásából gyűjtött eseményadatokat csak azt követően használja fel a hirdetések optimalizálására, hogy megtörtént az ilyen eseményadatok összesítése más hirdetőktől vagy a Facebookon más módon gyűjtött egyéb adatokkal, továbbá (ii) nem teszi lehetővé más hirdetők vagy harmadik felek számára, hogy hirdetéseiket kizárólag az Ön webhelyéről vagy mobilalkalmazásából gyűjtött eseményadatok alapján célozzák.

Az eseményadatokat más hirdetőkkel vagy harmadik féllel nem közöljük, kivéve, ha Ön erre engedélyt adott nekünk, vagy ha erre jogilag kötelezettek vagyunk. A Facebook megőrzi az eseményadatok bizalmas jellegét és biztonságát, többek között olyan műszaki és fizikai biztonsági intézkedésekkel, amelyek rendeltetése (a) az adatok biztonságának és sértetlenségének védelme, amikor azok a Facebook rendszereiben találhatók, és (b) védelem a Facebook rendszereiben lévő adatok véletlen vagy jogosulatlan elérése, felhasználása, módosítása vagy közlése ellen.

Ön vállalja és megerősíti, hogy felhasználói számára határozott és megfelelő figyelmet keltő értesítést helyezett el, illetve megkapta felhasználói megfelelő hozzájárulását a célzott online hirdetésekre vonatkozóan gyűjtött és használt eseményadatok tekintetében. Az ilyen értesítésekben minimális követelményként szerepelnie kell a következőknek:

Konverziókövetés vagy a webhelyről létrehozott egyéni célközönség használata esetén egyértelmű és szembeötlő hivatkozásnak kell szerepelnie az ilyen funkciókhoz a Facebook által létrehozott képpontokat tartalmazó minden oldalon, amely olyan adatvédelmi szabályzatra mutat, amely egyértelműen közli, hogy (a) harmadik fél cookie-k, webes jelzők és hasonló technológiák használatával gyűjthet vagy kaphat adatokat az oldalról és egyéb internetes helyekről, és ezeknek az adatoknak a felhasználásával mérési szolgáltatásokat nyújthat, illetve hirdetéseket tehet célzottá, (b) hogyan tudják a felhasználók elutasítani az adatok hirdetések célzása érdekében történő gyűjtését és felhasználását, továbbá (c) hol tudják a felhasználók az ezt a döntésüket végrehajtó mechanizmust elérni (pl. a www.aboutads.info/choices oldalra mutató hivatkozás elhelyezésével).

Mobilalkalmazás alapján létrehozott egyéni célközönségek használata esetében egy olyan, az alkalmazás beállításaiból, bármely adatvédelmi szabályzatból, illetve az alkalmazást terjesztő bármely áruházból vagy weboldalról könnyen elérhető, egyértelmű és szembeötlő hivatkozásnak kell szerepelnie, amely hivatkozik az adatvédelmi szabályzatnak arra a részére, amely egyértelműen közli, hogy (a) az alkalmazásból és más alkalmazásokból harmadik fél gyűjthet vagy kaphat adatokat, és ezeknek az adatoknak a felhasználásával mérési szolgáltatásokat nyújthat, illetve hirdetéseket tehet célzottá, valamint (b) hogyan és hol tudják a felhasználók elutasítani az adatok hirdetések célzása érdekében történő gyűjtését és felhasználását.

Ön vállalja, hogy a Facebook számára nem továbbít és nem közöl személyhez köthető adatokat, továbbá a jelen feltételekkel összefüggésben megszerzett adatokat nem egyesíti személyhez köthető adatokkal. Ön vállalja továbbá, hogy nem oszt meg velünk olyan adatokat, amelyek tudomása szerint vagy Ön által ésszerűen feltételezhetően 13 év alatti gyermektől származnak, illetve amelyek az egészségügyi, pénzügyi vagy egyéb érzékeny adatok kategóriáiba tartoznak.

Ön tudomásul veszi, hogy a Facebook az Ön hirdetéseiben vagy azok körül értesítést helyezhet el, amely közli, hogy a hirdetés célzott jellegű, és Ön vállalja, hogy az ilyen jellegű értesítéseket nem módosítja, nem fedi el, és egyéb módon sem avatkozik a működésükbe, ideértve az olyan esetleges technikai összetevőket is, amelyek a felhasználók számára lehetővé teszik további tájékoztatás vagy választási lehetőségeket biztosító mechanizmusok elérését.

A Facebook bármikor módosíthatja, felfüggesztheti vagy megszüntetheti a konverziókövetés, a webhelyről létrehozott egyéni célközönségek és a mobilalkalmazás alapján létrehozott egyéni célközönségek funkcióhoz történő hozzáférést, vagy megszüntetheti annak elérhetőségét. Ön bármikor abbahagyhatja a funkciók használatát. Ön bármikor törölheti egyéni célközönségét a Facebook rendszeréből a fiókkezelő eszközök használatával.

Ha Ön harmadik fél nevében használja ezen funkciók bármelyikét, kijelenti és garantálja továbbá, hogy az ilyen fél megbízottjaként jogosultsággal rendelkezik az ilyen adatoknak az Ő nevükben történő használatára, illetve az ilyen felet kötelezheti a jelen felhasználási feltételek betartására.

A jelen Feltételek szabályozzák a konverziókövetés, a webhelyről létrehozott egyéni célközönségek és a mobilalkalmazás alapján létrehozott egyéni célközönségek Ön általi használatát. Ezek a funkciók a „Facebook” részét képezik a Facebook Jogi és Felelősségi Nyilatkozat (https://www.facebook.com/legal/terms, a „JFNY”) értelmében, és ezeknek a funkcióknak az Ön általi használata a „Facebook” Ön által történő használata részének és azon végzett műveleteinek minősül. Ezek a feltételek nem helyettesítenek semmiféle olyan felhasználási feltételt, amely az Ön által a Facebooktól történő hirdetési adatbázis vásárlására vonatkozik, és az ilyen felhasználási feltételek továbbra is irányadók az Ön olyan hirdetési kampányaira, amelyeknél a konverziókövetést, a webhelyről létrehozott egyéni célközönségeket és a mobilalkalmazás alapján létrehozott egyéni célközönségeket használja. Ha bármilyen ellentmondás áll fenn a jelen Feltételek és a JFNY között, kizárólag a jelen Feltételek irányadóak a konverziókövetés, a webhelyről létrehozott egyéni célközönségek és a mobilalkalmazás alapján létrehozott egyéni célközönségek tekintetében, és kizárólag az ellentmondás mértékében. A Facebook fenntartja a jogot a jelen felhasználási feltételek Ön általi teljesítésének figyelésére és auditálására, valamint a jelen felhasználási feltételek időről időre történő frissítésére, a módosításokat követő Ön általi folytatólagos használat az ilyen módosítások Ön általi elfogadását jelenti.

Egyéb rendelkezések

A weboldal fenntartja a jelen Nyilatkozat jövőbeni módosításának jogát, ezért ajánlja, hogy időnként újra látogasson el a nyilatkozatot tartalmazó weboldalra.

A jelen Adatvédelmi Nyilatkozatra és a személyes adatok felhasználására Magyarország jogredje az irányadó.

Általános Szerződési Feltételek

Biztos Pont Oktatási Bt.

(hatályos: 2025. április  hó 01. napjától)

A Biztos Pont Oktatási Bt., (székhely: 5600 Békéscsaba, Báthory utca 2/2., telephely: 5600 Békéscsaba, Kazinczy utca 4., adószám:32066573-104, cégjegyzékszám:04-06-009576), mint gazdálkodó társaság telephelyén meglévő szolgáltatásainak igénybevételekor a Megbízott (Biztos Pont Oktatási Bt.) és a Megbízó között szerződéses jogviszony – megbízás alapján - jön létre az alábbiak foglalt rendelkezések szerint, mely tekintetben a felek azt magukra nézve irányadónak tekintenek:

Megbízott adatai

  • Biztos Pont Oktatási Bt.      
  • Vezető tisztségviselő: Halász Zsanett
  • e-mail cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Telephely: 5600 Békéscsaba, Kazinczy utca 4.
  • Adószám: 32066573-1-04
  • Bankszámlaszám: 11733003-27320253-00000000

Jelen „Általános Szerződési Feltételek” szabályozzák a Megbízók és Megbízott együttműködését a gyermek és/vagy felnőtt állapotfelmérése és/vagy fejlesztése illetve tanácsadás céljából. Az állapot- ill. szintfelmérés eredménye alapján Megbízott kiválasztja a legmegfelelőbb fejlesztési módszert, amely a felek megállapodása alapján lehet egyéni vagy csoportos foglalkozás.

A megbízó és megbízott között a megbízási szerződés aláírásával szerződéses jogviszony jön létre- mely alapján a megbízott köteles a szolgáltatás elvégzésére- míg megbízó köteles a szolgáltatás ellenértékeként megjelölt megbízási díj teljesítésére- mely a szerződés aláírásával egyidejűleg esedékes.

A megbízási díj teljesítésének elmulasztása esetén a megbízó jogosult a szerződés azonnali hatályú felmondására.

Szolgáltatások leírása:

Megbízó a Megbízott által végzett állapot- ill. szintfelmérést, fejlesztési foglalkozás, tanácsadást, tréninget vesz igénybe önmaga, vagy gyermeke részére.

Szerződéses jogviszony:

Megbízó és Megbízott között megbízási szerződés jön létre- a megbízott által elvégzett fejlesztési feladatok, mint szolgáltatás elvégzésére.  A Szerződés módosításához és/vagy kiegészítéséhez a Felek által aláírt írásbeli megállapodás szükséges.

Megbízott alapszolgáltatásai

Felek tudomásul veszik, hogy a Megbízott az első alkalommal a gyermeknél állapot- ill. szintfelmérést végez a későbbiekben kiválasztandó fejlesztési módszer elvégzéséhez.

Megbízó tudomásul veszi, hogy megbízott az első találkozás alkalmával a megfelelő fejlesztés kiválasztása érdekében, anamnézis keretében rögzíti a gyermek születésétől a legfontosabb, fejlődésére kiterjedő információkat, mely tekintetben megbízó a megbízási szerződés aláírásával hozzájárul ahhoz, hogy az anamnézis során a gyermek legfontosabb egészségügyi adatai rögzítésre kerüljenek a megbízó által- mely a gyermek személyi és személyiségi adatait egyaránt tartalmazza.

Megbízó a megbízási szerződés aláírásával hozzájárul az önmaga és felügyelete alatt álló gyermek személyes adatainak kezeléséhez a Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679– a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) szóló rendelet alapján.

Megbízott a Megbízó és/vagy annak gyermekének személyi dokumentumairól fénymásolatot vagy egyéb más képfelvételt készíthet, azzal, hogy a lefénymásolt dokumentumok a gyermek személyi aktájában tárolásra kerüljenek- melyhez a Megbízó a megbízási szerződés aláírásával hozzájárulását adja.

Megbízók a megbízási szerződés aláírásával tudomásul veszik, hogy a felügyelete alatt álló gyermek fejlődésének nyomon követése érdekében meghatározott időközönként kontrollvizsgálatra kerül sor, mely kontrollvizsgálat időpontját a megbízók, mint szülők a Megbízottal, mint szakemberrel előzetesen egyeztetik.

Amennyiben a Megbízó és/vagy gyermeke a megbeszélt vizsgálati vagy kontrollvizsgálati időpontban nem tud eljönni, úgy azt a Megbízó köteles 3 nappal a vizsgálat előtt, előre jelezni. Előre be nem látható, váratlan esemény, természeti katasztrófa bekövetkeztekor legkésőbb előző nap 18 óráig az alkalmat le kell mondani. Abban az esetben, ha ez nem történik meg, a le nem mondott alkalom megtartottnak számít.

A megbízott az általa elvégzett vizsgálat eredményéről a szülő, mint megbízó szóban visszajelzést kap a megbízott alkalmazásban álló szakembertől.

Az elvégzett vizsgálatokról a Megbízó igény esetén - külön díjazás alapján részletes írásbeli vizsgálati véleményt is kérhetnek a Megbízottól.

  • Egyéni foglalkozások

Amennyiben a Megbízott az állapot- ill. szintfelmérés eredménye alapján a legmegfelelőbb fejlesztési módszerként az egyéni foglalkozást választja, a megbízott, mint fejlesztő szakember a foglalkozások során a feladatsorokat feljegyzi.

A fejlesztések során a fejlesztő szakember által készített feljegyzéseket, illetve otthoni feladatsort fejlesztés céljára a Megbízó mellett csak a Megbízott alkalmazásában álló szakember, vagy helyettesítés esetén annak hivatalosan meghatalmazott munkatársa alkalmazhatja, azokat más szakember (óvodapedagógus, tanító, iskolai fejlesztő, logopédus stb.) részére kiadni nem lehet- ellenkező esetben a szerződésszegés joghátrányát vonja maga után a Megbízó részéről.

Megbízó lehetőséget biztosítanak arra, hogy igény esetén Megbízott konzultáció keretében kérjen tájékoztatást a gyermek fejlesztésében résztvevő többi fejlesztő szakemberrel, pedagógussal.

Megbízott felhívja Megbízó figyelmét arra, hogy a gyermek optimális terhelése és fejlődése érdekében javasolt konzultáció keretében megbeszélni a gyermek többi fejlesztését.

Megbízott tájékoztatja a Megbízót, hogy a hatékony fejlődés elérésének alapfeltétele a szolgáltatás igénybevételének rendszeresség. Ennek biztosítására a Megbízott által nyújtott szolgáltatás bérleti rendszerben történik – mely alapján történik fejlesztések díjainak kifizetése a Megbízó által. Az alkalmak havi díja minden hónap 10-ig egy összegben előre fizetendő.

A megvásárolt alkalmak nem lemondhatóak.  Megbízott lehetőséget biztosít arra, hogy indokolt hiányzás esetén két héten belül, egy másik alkalommal –a fejlesztő szakemberrel előre egyeztetve- Megbízók gyermeke pótolhassa az órát. A pótlásra két alkalomnak a lehetőségét kínálja fel a szakember, amennyiben egyik sem megfelelő a Megbízó számára, úgy az adott foglalkozás megtartottnak tekintett.

Amennyiben a család az egyéni fejlesztő foglalkozásra az előre megbeszélt időpontban nem tud eljönni, úgy azt a Megbízók kötelesek 3 nappal előre írásban jelezni. Előre be nem látható, váratlan esemény, természeti katasztrófa bekövetkeztekor legkésőbb előző nap 18 óráig a fejlesztést írásban le kell mondani. Abban az esetben, ha ez nem történik meg, a le nem mondott alkalom megtartottnak számít.

  • Csoportos foglalkozások

Amennyiben az állapot- ill. szintfelmérés eredménye alapján a gyermek fejlesztése szempontjából a legmegfelelőbb módszer a csoportos foglalkozás, a fejlesztő szakember a foglalkozások során a feladatsorokat feljegyzi. A fejlesztések során a fejlesztő szakember által készített feljegyzéseket ill. otthoni feladatsort fejlesztés céljára a Megbízók mellett csak a Megbízott alkalmazásában álló szakember, vagy helyettesítés esetén annak hivatalosan meghatalmazott munkatársa alkalmazhatja, azokat más szakember (óvónő, tanító, iskolai fejlesztő, logopédus stb.) részére kiadni nem lehet ellenkező esetben a szerződésszegés joghátrányát vonja maga után a Megbízó részéről.

A hatékony fejlődés alapfeltétele a rendszeresség. Ennek érdekében bérleti rendszerben történik a fejlesztések díjainak kifizetése. Az alkalmak havi díja minden hónap 10-ig egy összegben előre fizetendő.

A fejlesztések díjának befizetése bérletes rendszerben történik.

A megvásárolt alkalmak nem lemondhatóak, azonban a Megbízott lehetőséget biztosít arra, hogy indokolt hiányzás esetén két héten belül, egy másik alkalommal –a fejlesztő szakemberrel előre egyeztetve- Megbízó gyermeke pótolhassa az órát.

Amennyiben a család a csoportos fejlesztő foglalkozásra az előre megbeszélt időpontban nem tud eljönni, úgy azt a Megbízók kötelesek 3 nappal írásban előre jelezni. Előre be nem látható, váratlan esemény, természeti katasztrófa bekövetkeztekor legkésőbb előző nap 18 óráig a fejlesztést írásban le kell mondani. Abban az esetben, ha ez nem történik meg, a le nem mondott alkalom megtartottnak számít.

  • Tanácsadás:

Megbízó a megbízási szerződés és jelen általános szerződési feltétel elolvasása és áttanulmányozását követően – a megbízási szerződés aláírásával hozzájárul ahhoz, hogy a gyermek vagy saját dokumentumai fénymásolásra, illetve a lefénymásolt dokumentumok a gyermek/felnőtt személyi aktájában tárolásra kerüljenek. Amennyiben a Megbízó az előre megbeszélt időpontban nem tud eljönni, úgy azt köteles 3 nappal előre írásban jelezni Megbízott részére. Előre be nem látható, váratlan esemény, természeti katasztrófa bekövetkeztekor legkésőbb előző nap 18 óráig a fejlesztést írásban le kell mondani. Abban az esetben, ha ez nem történik meg, a le nem mondott alkalom megtartottnak számít.

  • Tréningek:

A hatékony fejlődés alapfeltétele a rendszeresség. Ennek érdekében bérleti rendszerben történik a tréningek díjainak kifizetése. A tréningek havi díja minden hónap 10-ig egy összegben előre fizetendő.

A megvásárolt bérleti alkalmak nem lemondhatóak, Megbízott lehetőséget biztosít arra, hogy indokolt hiányzás esetén két héten belül, egy másik alkalommal –a fejlesztő szakemberrel előre egyeztetve- Megbízó vagy gyermeke pótolhassa a tréninget.

Amennyiben a kliens az előre megbeszélt időpontban nem tud eljönni, úgy azt a Megbízók kötelesek 3 nappal előre írásban jelezni. Előre be nem látható, váratlan esemény, természeti katasztrófa bekövetkeztekor legkésőbb előző nap 18 óráig a fejlesztést írásban le kell mondani. Abban az esetben, ha ez nem történik meg, a le nem mondott óra megtartottnak számít.

Titoktartási kötelezettség

Megbízó ezúton kötelezettséget vállal arra, hogy minden Bizalmas Információt, amelyet a Megbízott részéről átadásra kerül, vagy egyéb módon jut tudomására, avagy birtokába, és az a Megbízottra vagy a munkavégzésre vonatkozik, szigorúan bizalmasan kezeli, és időkorlátozás nélkül megtartja. A Bizalmas Információt sem részben, sem egészben, sem közvetlenül vagy közvetve nem hozza nyilvánosságra, nem teszi illetéktelen harmadik személy részére hozzáférhetővé és egyéb, a Megbízott érdekével ellentétes módon sem használja fel.

Fizetési, lemondási feltételek

Megbízott minden, általa nyújtott szolgáltatás vonatkozásában számlát vagy nyugtát bocsát ki, mely előzetesen egyeztetésre kerül a Megbízó irányába.

Amennyiben a Megbízó -és gyermeke- az előre megbeszélt időpontban nem tud eljönni, úgy azt a Megbízók kötelesek 3 nappal előre írásban jelezni. Előre be nem látható, váratlan esemény, természeti katasztrófa bekövetkeztekor legkésőbb előző nap 18 óráig a fejlesztést írásban le kell mondani. Abban az esetben, ha ez nem történik meg, a le nem mondott alkalom megtartottnak számít.

A fejlesztések, tréningek óradíjának befizetése bérletes rendszerben történik. A megvásárolt bérleti alkalmak nem lemondhatóak, Megbízott lehetőséget biztosít arra, hogy indokolt hiányzás esetén két héten belül, egy másik alkalommal –a fejlesztő szakemberrel előre egyeztetve- Megbízó vagy a Megbízó gyermeke pótolhassa a tréninget.

A Megbízó kötelezettségei

Megbízó tudomásul veszi, hogy a gyermeke fejlesztése szempontjából kiemelten fontos a rendszeres részvétel, ezért vállalja, hogy lehetősége szerint igyekszik elhozni a gyermeket minden alkalomra- a folytonosságra, valamint a megfelelő fejlesztés tekintetében.

Megbízó tudomásul veszi, hogy önmaga fejlődésének szempontjából kiemelten fontos a rendszeres részvétel, ezért vállalja, hogy lehetősége szerint igyekszik eljönni minden alkalomra.

Megbízó és megbízott között megbízási szerződés jön létre- a megbízott által vállalt szolgáltatás vonatkozásában- mely tekintetben megbízó köteles a megbízási díj szerződés szerinti teljesítésére, előre esedékesen, a szerződés aláírásakor.

A Megbízott kötelezettsége

Megbízott köteles a Megbízó írásos panaszát kivizsgálni és a probléma kezeléséhez szükséges lépéseket megtenni, melyet köteles írásban is rögzíteni.

Megbízott köteles a megbízási szerződés alapján, általa vállalt szolgáltatás elvégzésére, foglalkozás megtartására.

Megbízott köteles továbbá az általa elvégzett vizsgálat tekintetében Megbízó részére szóbeli tájékoztatást nyújtani, míg pénzbeli ellenszolgáltatás alapján az általa tapasztalt véleményt Megbízó kérésének megfelelően írásban rögzíteni.

Fogyasztói érdekvédelem, adatvédelem

Megbízott tevékenysége során kiemelten fontosnak tartja a személyes adatok védelmét- s a vonatkozó rendelkezések betartása mellett, zártan történő kezelést végez azok tárolása során.

A rendelkezésére bocsátott személyes adatokat minden esetben a hatályos jogszabályoknak eleget téve kezeli, gondoskodik azok biztonságáról, megteszi azokat a technikai és szervezési intézkedéseket, valamint kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek a vonatkozó jogszabályok betartásához szükségesek.

A Biztos Pont Oktatási Bt. a személyes adatok vonatkozásában az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 Rendelete (GDPR) és az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény alapján, mint Adatkezelő jár el. A Megbízó a személyes adatok kezelése vonatkozásában Adatkezelési tájékoztatót nyújt a Megbízó rendelkezésére, amelyet a Fejlesztő Ház honlapján, az alábbi linken keresztül érhetnek el: https://www.fejlesztohazbekescsaba.hu/adatvedelmi-nyilatkozat.

Megbízott kiemeli, s kellő hangsúlyt fektet arra, hogy az alkalmazása alatt álló fejlesztő szakemberek a feladataik ellátása során a gyermekekhez kapcsolódó személyes dokumentációkat, és a gyermekek egyéb adatait a vonatkozó - Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679– a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) szóló rendelet alapján – annak betartásával kezelik.

Az adatkezelés vonatkozásában a fejlesztő szakemberek, mint az Adatkezelő által megbízott Adatfeldolgozók látják el ezen tevékenységüket.

A Bt. a fejlesztő szolgáltatás- mint megbízás jogcímén a szerződés megkötése, teljesítése céljából kezeli a vele szerződött természetes személy nevét, lakcímét, adóazonosító jelét, személyigazolványának számát és egyéb személyes adatait.

Az érintett természetes személy- mint Megbízó- és annak törvényes felügyelete alatt álló gyermek a szerződés keretein belül tájékoztatást kap arra nézve, hogy a személyes adatainak kezelése a szerződés teljesítése jogcímén alapul.

Az érintett Megbízó jogainak esetleges megsértése esetén a Megbízottal szemben bírósághoz fordulhat vagy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság hatóságnál bejelentéssel élhet, s vizsgálatot kezdeményezhet- amennyiben a személyi adatainak kezelés során jogsértést észlel a Megbízott részéről.

Megbízott nem vállal felelősséget semmilyen ingó és egyéb elem vonatkozásában, amely a Megbízott által végzett szolgáltatás helyszínén marad a Megbízó által - a szolgáltatása előtt, közben vagy után.

A Biztos Pont Oktatási Bt-hez való kötöttség

A szerződő fél tudomásul veszi, hogy a jelen szerződésben meghatározott fejlesztési szolgáltatásokat a Biztos Pont Oktatási Bt. biztosítja, mint jogi személy -nem pedig az intézmény alkalmazásában álló munkavállaló. Ebből kifolyólag a szerződő fél nem kérheti a Biztos Pont Oktatási Bt-én kívüli ellátását a gyermeke számára- a gazdasági társaság munkavállalójától. Amennyiben a gyermek fejlesztését végző szakember munkaviszonya az intézménynél bármilyen okból megszűnik, a szülő elfogadja, hogy a fejlesztés továbbiakban az intézmény által kijelölt másik szakemberrel folytatódik.

A szerződő fél kijelenti és vállalja, hogy sem ő, sem a gyermek más közeli hozzátartozója, törvényes képviselője, meghatalmazottja, illetve bármely harmadik személy a megbízott előzetes írásbeli engedélye nélkül nem vesz igénybe fejlesztési szolgáltatást az intézmény egykori vagy jelenlegi munkavállalójától, amennyiben az a szolgáltatás az intézményen kívül történne. Szerződő felek rögzítik, hogy ezen a kötelezettség a szerződés hatálya alatt, valamint annak megszűnését követően 1 évig fennáll.

A Megbízási szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és az egyéb vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket tekintik irányadóak.

A felek a szerződésből eredő jogvitáikat megkísérlik megegyezés útján rendezni. Amennyiben ez nem vezet eredményre, a felek – a hatásköröktől függően – a Békéscsabai Járásbíróság, illetve a Gyulai Törvényszék kizárólagos illetékességét kötik ki a jogvita eldöntésére.

Házirend:

A Biztos Pont Oktatási Bt. szolgáltatásit - közegészségügyi okokból közösségbe nem engedhető fertőző betegségben szenvedő személyek -nem vehetik igénybe.

A termekbe csak a fejlesztő szakember engedélyével lehet bemenni, gyermek csak a szülő vagy a fejlesztő szakember felügyeletével tartózkodhat bent.

A foglalkozások zavartalan és biztonságos lebonyolítása érdekében elvárt a pontos megjelenés.

A szolgáltatások igénybevétele bejelentkezés, időpontfoglalás vagy fix időpont alapján történik. Az esetleges késéseket nem áll módunkban rugalmasan kezelni, hiszen így a többi kliens várakozásra kényszerülne.

A termekbe utcai cipővel belépni, illetve ételt bevinni szigorúan tilos, italt kizárólag zárható kulacsban lehet behozni.

Megbízó tudomásul veszi, hogy amennyiben a fejlesztő szakember igazolható okból nem tud részt venni foglalkozásokon, úgy gondoskodik a helyettesről vagy az alkalom pótlásáról.

Megbízó tudomásul veszi, hogy a felmérésen, fejlesztésen és/vagy tréningen, állapotfelmérésen mindenki csak szülő vagy nagykorú esetén a saját felelősségére vehet részt. A szülő, mint Megbízó helytállni köteles a gyermeke által okozott mindennemű anyagi, erkölcsi kárért, személyi sérülésért, balesetért, amit akár magának, akár harmadik személynek okoz. A Megbízott részéről munkaviszonyban eljáró, mint szolgáltatást végző a tréning és/vagy fejlesztés kapcsán keletkezett károkért, személyi sérülésekért felelősséggel nem tartozik. Megbízó tudomásul veszi, hogy a szolgáltatás nyújtásának helyszínén értékmegőrzést a Megbízott részéről nem tudnak biztosítani, értéktárgyait csak szülői felelősséggel tarthatják maguknál a szolgáltatás igénybevétele során.

A Biztos Pont Oktatási Bt. szolgáltatásait díjfizetés mellett lehet igénybe venni. Az első alkalom nem fizetése esetén a szolgáltatás és az előre egyeztetett alkalmak felfüggesztésre kerülnek.

Bármely szolgáltatás igénybevételével az alábbiak elfogadásra kerülnek:

Az általános szerződési feltételeket, az adatkezelési szabályzatot és a házirendet megismertem, a benne foglaltakat elfogadom. Hozzájárulok a személyes adatok megismeréséhez.

Az általános szerződési feltételeket az adatvédelmi szabályzattal együtt elolvastam, a benne foglaltakat tudomásul vettem és a feltételeket elfogadom.

Szerződő felek jelen szerződést annak elolvasása, megértése és közös értelmezése után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag saját kezűleg/ cégszerűen aláírták. A felek a szerződésben nem szabályozott kérdésekben a (2013. évi V. törvény) Ptk. vonatkozó rendelkezései tekintendőek irányadónak.

A felek a megbízási szerződés teljesítése során együttműködve kötelesek eljárni. Minden olyan körülményről, akadályról, amely a jelen szerződés teljesítése szempontjából lényeges, egymást haladéktalanul kötelesek értesíteni. A megbízási szerződéssel összefüggő minden értesítést, egyéb közlést a szerződő felek telefonon, írásban, ajánlott-tértivevényes levél formájában, vagy e-mail útján kötelesek egymás felé megtenni, a megbízási szerződésben megjelölt címre.

A felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy minden, a megbízási szerződés szempontjából releváns adatban bekövetkező változásról 3 munkanapon belül telefonon, vagy írásban, igazolható módon értesítik a másik felet. Amennyiben bármelyik fél ezen kötelezettségét elmulasztaná, az ebből eredő kárfelelősség korlátlanul fogja terhelni.

A megbízási szerződés aláírásával a felek kijelentik, hogy szerződéskötési képességük nem korlátozott.

A jelen ÁSZF-ben és a Megbízási Szerződésben nem szereplő kérdésekre a magyar jog rendelkezéseit kell alkalmazni. Jelen ÁSZF 2025.04.01 naptól visszavonásig érvényes és hatályos.

Bármely szolgáltatás igénybevétele az ÁSZF elfogadását jelenti.

Békéscsaba, 2025. 04. 01.

Biztos Pont Oktatási Bt.

Házirend:

A Biztos Pont Oktatási Bt. szolgáltatásit közegészségügyi okokból közösségbe nem engedhető fertőző betegségben szenvedők nem vehetik igénybe.

A termekbe csak a fejlesztő szakember engedélyével lehet bemenni, gyermek csak a szülő vagy a fejlesztő szakember felügyeletével tartózkodhat bent.

A foglalkozások zavartalan és biztonságos lebonyolítása érdekében elvárt a pontos megjelenés.

A szolgáltatások igénybevétele bejelentkezés, időpontfoglalás vagy fix időpont alapján történik. Az esetleges késéseket nem áll módunkban rugalmasan kezelni, hiszen így a többi kliens várakozásra kényszerülne.

A termekbe utcai cipővel belépni, illetve ételt bevinni szigorúan tilos, italt kizárólag zárható kulacsban lehet behozni.

Megbízó tudomásul veszik, hogy amennyiben a fejlesztő szakember igazolható okból nem tud részt venni foglalkozásokon, úgy gondoskodik a helyettesről vagy az alkalom pótlásáról.

Tudomásul veszem, hogy a felmérésen, fejlesztésen és/vagy tréningen, állapotfelmérésen mindenki csak szülő vagy nagykorú esetén a saját felelősségére vesz részt. A szülő vállalja a gyermeke által okozott mindennemű anyagi, erkölcsi kárért, személyi sérülésért, balesetért a felelősséget, amit akár magának, akár harmadik személynek okoz. A szolgáltatást végző a tréning és/vagy fejlesztés kapcsán keletkezett károkért, személyi sérülésekért felelősséggel nem tartozik. Tudomásul veszem, hogy a szolgáltatás nyújtásának helyszínén értékmegőrzést nem tudnak biztosítani, értéktárgyait csak szülői felelősséggel tarthatják maguknál a szolgáltatás igénybevétele során.

A Biztos Pont Oktatási Bt. szolgáltatásait díjfizetés mellett lehet igénybe venni. Amennyiben a fizetéssel kapcsolatban problémája merülne fel, azt kérem, előre jelezze! Az első alkalom nem fizetése esetén a szolgáltatás és az előre egyeztetett alkalmak felfüggesztésre kerülnek.